10. fejezet

Hercegnő - 10. fejezet

Miután visszaértünk az irodába, a fürdőbe vonultam telefonálni. Hiányérzetem támadt, hogy nem beszélhettem kettesben Giselle-lel, ezért úgy döntöttem, felhívom, hátha még nem ült be tárgyalni.

- Szia! Ugye nem zavarlak? - kérdeztem, miután felvette a telefont.

- Még van pár percem - hallottam a szőke barátnőm búgó hangját.

- Először is, sajnálom, hogy így alakult az ebéd, másképp képzeltem el.

- Semmi gond, szerintem elég jól végződött, nem?

- Ahogy vesszük - húztam el a szám. - Ha gondolod, egyik este találkozhatnánk, hogy megbeszélhessük ezt az egész Misty költözést.

- Szerintem jegeljük a találkozásokat, ha a kisasszony ilyen hisztis miattam. Nem akarok neked több problémát.

- Nem gond, megbeszéltem vele. Különben meg kit érdekel, mit szól hozzá, ha te a barátom vagy, és akkor találkozunk, amikor szeretnénk?

- Értem, hogy mit akarsz, de most még korai lenne, higgy nekem! Lesz még alkalom, hogy beszéljünk, ne aggódj! Inkább használd ki az alkalmat, és érezd jól magad mellette.

Nem tetszett a válasza, szerencsére nem látta a grimaszaimat. Jó volt újra látni ebédnél, és hiányoztak a meghitt italozásaink. Ezután kivel osszam meg a gondolataimat, kérdéseimet?

- Na jó! - sóhajtottam beleegyezőn. - Akkor majd később beszélünk.

- Ha nagy baj van, azért szólj! - figyelmeztetett Giselle.

- Rendben! De igyekszem magamra vigyázni - somolyogtam, mintha csak az édesanyámmal beszéltem volna.

A helyemre ülve azon gondolkodtam, hogyan törhetném be Mistyt úgy, hogy végre elfogadja Giselle-t barátomként. „Elég nehéz lesz, ha azt nézem, hol találkoztak először. Démonka azt hihetné, hogy meg akarom dugni Gist. Még sörözni is velem jönne, amilyen gyanakvó. A francba! Nincs más hátra, mint előre, tehát nem tudhatja meg, ha mégis beszélgetésre vágyom. Majd azt mondom, hogy egy barátommal futottam össze. Ezzel nem is hazudnék.”

Elégedetten mosolyogva dőltem hátra, hogy megtaláltam a kiskaput. „Különben is, Misty nem a feleségem, nem kérhet számon. Ha meg ismét dobna, akkor az ő baja lesz, nekem pedig megmarad Giselle. Akár barátként, akár többnek. Szóval ki jár rosszul?”

A délután hamar elrepült, a jókedvem szinte sugárzott. Munkaidő vége előtt arra gondoltam, hogy ismét igénybe veszem az alkalmi sofőröm szolgálatait, mert válogatott rosszaságok jutottak az eszembe. Üzenetet küldtem a loboncos lakótársamnak a következő szöveggel: „Ha jót akarsz, hatkor ott találkozunk, ahol reggel kitettél.”

Választ sem várva indultam el, hiszen Démonkát ebéd óta nem láttam. Kíváncsian vártam, vajon elém jön-e, vagy magasról tesz rám, ahogyan már párszor megtette. Hat előtt egy perccel kiemelt figyelemmel lestem, milyen ívben veszi be a kanyart, de szélvész úrnő nem jelent meg. Az utca ugyanolyan csendes maradt, mintha csak temetésre készülnének a helybeliek. „Nah, így szervezzek programot!” - dohogtam magamban öt percnyi várakozás után. Már hét percnél tartottam, amikor azon merengtem, vajon milyen üzletekbe térjek be kikapcsolódásképp. Tíz percnyi ácsorgás, és percenkénti fülelés után már különböző gyilkossági módokon törtem a fejemet, aztán a metró felé indultam. Alig tettem két lépést, amikor autó fékezett mellettem olyan hangerővel, hogy még egy arra járó pókot is átugrottam ijedtemben.

- Szia szépfiú! Elvihetlek? - vigyorgott Misty a kormány mögül, majd intett, hogy szálljak be.

- Az attól függ - léptem közelebb. - Nincs az a pénz...

- Leszopjalak vagy kéreted magad? - méregetett végig rágózva, mint egy olcsó kurvát szokás.

- Ötven egy óra - vágtam vissza, mire egy öreg pár döbbenten fordult felénk. Elég volt egy pillantást vetnem az arcukra, hogy lássam őket talpig borzadni. Tényleg azt hitték, hogy az orruk előtt szedtek fel engem. - Na jó, meggyőztél - égtem talpig. Kínosan vigyorogva vágódtam be a kolléganő mellé, aki padlógázzal indított, szinte az ülésbe préselt engem.

- Miért akartál metrózni? - érdeklődött az utat figyelve.

- Azt hittem már nem jössz! - reklamáltam, amint levegőhöz jutottam.

- Megbeszélésem volt, szépfiú - vigyorgott továbbra is, miközben egy kóbor macskát kerültünk ki. - Hozzád vagy hozzám?

- Hagyd már! - legyintettem nevetve. - A nyuggerek azt hitték, felszedtél!

- Miért? Nem így volt? - vonta meg a vállát, majd satuféket nyomott az éppen pirosra váltó lámpánál. Megragadtam az alkalmat és a biztonsági övet, hogy a következő kanyarban ne repüljek ki a szélvédőn. Épp időben, mert Misty padlógázt nyomott.

- Még ne menjünk haza! - szóltam, mire kíváncsian felém fordult. - Itt menj jobbra! - mutattam a következő utcánál. Áldottam a jóstehetségemet, mert a védőszíj hiányában Misty ölében kötöttem volna ki.

- Hová megyünk? - érdeklődött vidáman.

- Meglepetés! - somolyogtam kapaszkodva.Ha tovább olvasnád ezt a fejezetet, kattints ide!