13. fejezet

Hercegnő - 13. fejezet

Amikor hazaértem és ajtót nyitottam, kellemes, ínycsiklandozó illatok kúsztak az orromba.

- Hahó! Gyere beljebb! - hallottam a konyha felől, miközben levettem a kabátomat, majd beléptem a nappaliba, hogy a táskámat a helyére tegyem, de megdöbbenve álltam meg. Olyan rend fogadott, akár csak egy bútoráruház bemutatótermébe léptem volna be. Semmi nyomát sem láttam az előző esti lazításnak, talán még a port is letörölte a házitündérem.

- Mindjárt ehetünk! - jött az újabb kiáltás, mire csak annyit nyögtem ki meglepetésemben:

- Jó! - bólogattam ámuldozva. Azon gondolkodtam, szabad-e táskámat alapos fertőtlenítés nélkül letennem a földre. Ekkor bukkant fel Misty sürgölődve, majd megállt előttem. Topban, és egy szűk, kék szoknyában fogadott, ami fölé kötényt vett fel.

- Gyere, ne ácsorogj ott! - intett, amint észrevette a megilletődöttségemet.

A táskát inkább letettem az előtérben a cipők mellé, és kezet mostam a fürdőben. A fogkefém sem a szokott helyén pihent, és a piperecuccok is katonás rendben fogadtak. „Úgy látszik, nagyon unatkozott itthon, miután hazaért” - állapítottam meg magamban.

Az étkezőben gyönyörűen díszített asztal fogadott, mintha csak vendégeket várnánk, vagy születésnapoznánk. Tökéletes és romantikus összhatás tárult elém, mintha egy megelevenedett festménybe léptem volna. A díszes étkészlet, a szalvéták látványa megbabonázott, csak a tányérok hiányoztak a kompozícióból, még egy drágának tűnő bor is emelte az összképet. Kezdtem kényelmetlenül érezni magamat, és átfutott a fejemben a gondolat, hogy nyakkendőt veszek elő a szekrényből.

- Mit ünneplünk? - tettem fel a kérdést óvatosan, közelebb lépve az asztalhoz. Nem emlékeztem, hogy bármi közös történt velünk április harmadikán.

- Semmit - mosolygott -, csak tegnap láttam, mennyire igyekeztél, és vártál rám. Szóval, úgy gondoltam, viszonzom a meglepetésedet, és délután pár cuccért hazaugrottam, aztán kitakarítottam - intett körbe.

- Lenyűgöztél, komolyan mondom - fordultam vele szembe, és átöleltem a derekát. - Tényleg megleptél!

- Reméltem, hogy nem jössz későn, ezért írtam neked az üzit - csillogott a szeme. Láttam rajta, milyen boldog attól, hogy sikerült a meglepetése. Hirtelen vekkercsörgés szakította meg a meghitt pillanatot, mire elkerekedtek a szemei, és eltolt magától. - Mennem kell, mert odaég a hús! Addig ülj le!

- Maradjak ebben a ruhában - kiáltottam utána -, vagy vegyek fel valami elegánsabbat?

- Nem kell, csak ülj le! - hallottam a választ pár csörgés és csattogás kíséretében.

Úgy éreztem magamat, mint aki nem oda illő helyre csöppent, és egy elegáns helyen szakadt ruhában kínáltak székkel. Óvatosan foglaltam helyet, nehogy bármivel tönkretegyem a tökéletes összhangot. Hallgattam a konyha felőli csörömpölést, és kíváncsian vártam, mikor bukkan fel Misty.

- Segítsek valamit? - kérdeztem, bár a választ előre sejtettem:

- Kösz, nem kell, csak várj! Egy perc és ott vagyok!

Izgatott kíváncsiság lett úrrá rajtam, hogy vajon mit tesz le elém, ha ilyen díszletet pakolt össze. „Mi lehet ezzel a fogadtatással a szándéka?” - fordult meg a fejemben egy villanásra.Ha tovább olvasnád ezt a fejezetet, kattints ide!