8. fejezet

Hercegnő - 8. fejezet

Másnap reggel az órára ébredtem. Amikor átbotorkáltam a nappaliba, szobatársnőm még mindig ugyanúgy feküdt, ahogy otthagytam. Olyan édesen aludt, hogy a szívem azonnal meglágyult, és elgondolkodtam felette, miközben a vonásait bámultam. „Mi lenne, ha mégis megpróbálnám meghódítani? Ki a franc tudja, mi lesz egy hónap múlva? Melós felszedni valakit, vele meg kiélhetem magam, és itt fekszik a kanapémon. Lehet, hogy mégis meg kellene próbálnom a lehetetlent, és bármi módon meg kell hódítanom. Mit veszíthetnék? Ha nem megy, akkor is megdugtam párszor, siker esetén viszont akár egy életen át kefélhetem. Is. Ráadásul alig ismerem, itt az ideje, hogy kiderüljön, ki bújt el az álarc mögé. Van rá egy hónapom. Lehet, hogy mégsem veszett fejsze nyele ez a kapcsolat, hiszen még ő sem tudja, mit akar, azt mondta. Talán kell némi ráhatás, hátha megváltozik az ideálról alkotott képe, és engem választ. Esetleg csak kemény nevelésre van szüksége? De ideje felkelteni, mert elkésünk!”

Lehajoltam hozzá, és puszit adtam a homlokára.

- Ébresztő hétalvó! - súgtam.

- Kelek már, kelek, csak még egy kicsit hagyj...! - nyöszörögte.

- Rendben, megyek tusolni, készülni. De ne aludj túl sokáig!

- Jó, oké - nyikorgott a hangja, miközben a szemét továbbra is csukva tartotta.

Félórányi tisztálkodás után öltözni indultam, előtte azért benéztem a nappaliba. Még mindig szendergett a Hercegnő. Mellé álltam, és megráztam a vállát.

- Misty! Ébresztő! Elkésel!

Olyan hirtelen nyitotta ki a szemét, és ült fel a kanapén, hogy a meglepetéstől hátraugrottam. A következő pillanatban a nyakához kapva feljajdult.

- Jaj, de fáj! Miért hagytál itt? Teljesen elgémberedtem!

- Olyan édesen aludtál, hogy nem volt szívem zargatni.

- De most egész nap... Au! - kiáltott, miközben próbálta a fejét mozgatni, de időnként felszisszent. - Két tárgyalásom is lesz!

- Megmasszírozhatnám, de akkor én kések el. Tegnap úgy nyomtam a gázpedált, hogy simán benevezhettem volna a Forma-1-be. Ma nem szeretnék versenyt futni az idővel, sajnálom.

- Te még sehonnan nem késtél el? - nézett fel rám szemrehányón. - És ha beviszlek?

- Persze, úgy, mint tegnap. Felejtsd el! Nem azt beszéltük, hogy külön járunk dolgozni? Szóval indulnom kell! - figyelmeztettem. Grimaszolós arcát látva mégis megsajnáltam, és mögé ültem, az ujjaim közé fogtam a görcsös nyakát. - A vaj szívem, az tesz sírba.

- Jaj, de jól csinálod! - sóhajtott fel. Amikor a csomókra tapintottam, felszisszent, de nem szólt semmit.

Puha bőre engedelmeskedett az ujjaimnak, néhány perccel később szinte minden csomó engedett a finom erőszaknak. Miután felálltam, pár fejkörzést tett, majd rám mosolygott.

- Jobb lett! Határozottan! Jelentkezhetek máskor is?

- Persze, de ne vidd túlzásba! Most pedig megyek öltözni, mert tényleg elkések!

- Pedig arra gondoltam, hogy cserébe én is adok neked valamit - nézett csábosan, megnyalva a szája szélét. Egyből tudtam mire gondolt.

- Legközelebb korábban kelj fel, ha hancúrozni szeretnél, vagy tartogasd estére! Utálok reggel rohanni, úgyhogy most nem érek rá dugni.

- És bent? Mondjuk még értekezlet előtt? - szólt utánam, miközben a szobámba mentem öltözni.

- Meglátjuk! - kiáltottam vissza.

Felkaptam egy inget, egy zoknit, majd alsó nélkül magamra húztam egy fekete nadrágot. Cipőt vettem fel, majd búcsúzóul gyengéd puszit adtam Démonka arcára.

- Mentem. Ja, és szólok, hogy ma mosónap van, ha terveznél valamit!

Már nem értettem, mit kérdezett vissza, rohanva csuktam be magam mögött az ajtót. Ismét perceken múlt, hogy beestem a munkahelyre. Gyorsan úgy tettem, mint aki dolgozik, emailekbe temetkeztem.

- Szét vagy esve! - vigyorgott Adam, ahogy váratlanul megjelent az asztalom mellett. „Ez a fickó rám szállt, vagy mi a francot akar tőlem?” - futott át a fejemen a gyanakvás. Korábban szinte sosem beszéltünk, tehát biztos voltam abban, hogy akart tőlem valamit, szimpla barátság nem indul ok nélkül. „Majd kiböki, mit akar, legfeljebb elküldöm melegebb éghajlatra.”

Nem néztem rá, úgy tettem, mintha pakolnék, és gyorsan hárítottam:

- Nem, csak szokás szerint majdnem elaludtam. Gyógyszert szedek, aminek álmosító hatása van.

- Akkor dobj be egy kávét. Vagy kávé helyett lássuk a mai felvonulást... - intett a fejével a folyosó irányába, ahol Démonka libbent végig egy fekete-fehér csíkos ruhában, ami szokásához híven a combja közepéig ért. A farokállító látványt egy hozzá illő, fekete tűsarkú cipő zárta.

Lenyűgözve néztem, hogyan volt képes ilyen hamar az álmos, nyakfájós, nyafogós nőből szívtipró dívává változni. Mosolyogva köszöngetett végig annak, aki szembejött vele, de a fejét alig mozdította. Tényleg kávét pótló hatású bevonulása volt. A nadrágomban megmoccant a férfiasságom, mire eszembe jutott a reggel feldobott ötlete. „Lehet, hogy mégis el kellene kapnom a tárgyalása előtt” - futott át az agyamon.

- Oké, a reggeli frissítő megvolt - csaptam erősen hátba Adamet, hogy érezze a törődést, hátha legközelebb nem jön felém. Kissé kibillentettem az egyensúlyából, meg kellett kapaszkodnia. Cinikusan meg is jegyeztem: - Na mi az? Csak nem töménnyel kezdted a napot?

- Marha vicces! - húzta el a száját, majd magamra hagyott. Eszembe jutott, hogy megint nem hoztam magammal reggelit, korgó gyomorral ültem vissza a helyemre. „Ha így folytatom, csontsovány leszek” - jegyeztem meg magamban.

Alig tettem le egy bejövő hívást, amikor rövid email landolt a fiókomban Démonkától: „Van öt perced?” Azonnal tudtam, hogy a fürdőből küldte a levelet, szinte felugrottam, ahogyan elindultam felé.

- Mindjárt itt vannak az ügyfelek és jó lenne, ha igyekeznénk! - szólt sürgetőn, miután bezártam magunk mögött az ajtót. Felhúzta a ruháját, a bugyitlanságán már meg sem lepődtem Miközben a farkamat kiszabadítottam, a csap melletti pultra ült fel.

- Öt perc? Nem lesz az kevés? - jegyeztem meg epésen.

- Ugyan már! Ha igyekszel, elég lesz három is!

- Kösz! Kedves vagy - húztam el a számat.Ha tovább olvasnád ezt a fejezetet, kattints ide!