9. fejezet

Hercegnő - 9. fejezet

Megszólalt a zene, a falak visszhangozták a bevonulót. A padokban ülők forgolódni kezdtek, várakozás ült ki az arcokra. A templom bejárata felől vártuk a menyasszonyt, aki megváratta a tömeget. A pap arcára feszültség ült ki, úgy tűnt, nem szereti az ilyen közjátékokat. Kezdtem izgulni, hogy vajon mi történhetett, de mégis megjelent a várva várt nő, aki méltóságteljes, lassú léptekkel indult az oltár felé. Arcát lefátyolozta, pedig ez már régóta nem divat az esküvőkön. A ruha nem volt hosszú, csupán combközépig ért, amit inkább rövidnek titulálnának, de annyi biztos, hogy minden szem a viselőjére figyelt. A dekoltázs nem volt mély, diszkréten ívelt a finom nyak köré. Az izmos lábakon talán pár férfiszem is legelészett, de ez egy cseppet sem zavarta a menyasszonyt. Mire az oltárhoz ért, pár sóhaj is felszállt, amik messzire repültek, és végül megpihentek az orgona sípjai között.

Boldognak éreztem magamat, és a pap felé fordultam, amikor egy váratlan sikítás szakította félbe a ceremóniát:

- A ruháim!

Azonnal felébredtem, a szívem hevesen dobogott. Felkönyököltem, és az ébresztőórára pillantottam. Alig egy perc múlva csörgött volna. Heves dübörgést, járkálást hallottam, majd hirtelen csend lett. A hálóm ajtajában Démonka jelent meg, bájosan mosolyogva, kócosan. Az ajtófélfának támaszkodva, csücsörítve nyávogta halkan:

- Elnézést a kiáltásért! Jó reggelt! Köszönöm a teregetést! - sütötte le a szemét, majd engedélyt kért: - Bejöhetek?

- Gyere csak! - intettem nyöszörögve, és visszazuhantam a párnába. Lakótársnőm meztelenül bekúszott mellém, és hozzám bújt.

- Felébresztettelek? - búgta, miközben a fülemnél a hajammal játszott, majd az arcomon végighúzta a mutatóujját.

- Úgyis most keltünk volna, szóval nem baj - sóhajtottam kissé szédülve.

- És álmodtál valami szépet? - kacérkodott tovább. Körmével átsiklott a mellkasomon, és a köldököm felé haladt.

- Á, semmi különöset. Valami esküvőn voltam.

- Történt valami izgalmas is? - kulcsolta az ujjait a még lankadt, de az érintésétől egyre növekvő farkamra.

- Tényleg csak egy esküvő volt - nyögtem, miközben meghúzta a bőrömet. - Ha így folytatod, el fogunk késni!

- Pedig gondoltam, hogy a teregetésért megjutalmazlak - adott puszit a mellbimbómra, majd az ölembe hajolt, és a szájába vette a makkomat. Elégedett sóhajjal válaszoltam, majd a hajába túrtam. Minden tiltakozásomat félretettem, mert imádtam, ha így indul egy reggel.

Amikor már kellő keménységre szopott, óvszert gurított fel, és a következő pillanatban velem szemben nyeregbe ült. Fölém hajolt, és az egyik kezével a számba emelte a mellét. Engedelmesen szoptam a bimbót, és elégedetten hallgattam a felettem hallatszódó nyögéseket. Nem finomkodott, erős vágtába kezdett, és pár perc múlva sikollyal, majd hörgéssel adta át magát a végtelen felszabadultság érzésének.

Tudtam, mi jönne ezután, és azonnal cselekedtem: ahogy kiegyenesedett felettem, felültem, majd mindkét oldalról megmarkoltam a fenekét. Nem engedtem, hogy felálljon rólam.

- Hé! Azt mondtad, igyekezzünk! - nevetett. - Nekem ma két tárgyalásom lesz.

- Kit érdekel? - vontam meg a vállamat. Szétnyitottam a lábamat, és hátradöntöttem, majd fölé kerültem. - Tudod, hogy nem hagyhatsz itt!

A szavaimnak nyomatékot adtam: a csípőjét alulról megemelve kemény tempót diktálva dugtam Mistyt. Nem érdekelt, hogy neki mennyire tetszik vagy sem, egyszerűen kefélni akartam őt. A nyögéseiből ítélve tetszett neki a dolog, de azért két lihegés között beszóltam neki:

- Ügyfelek, mi? Két tárgyalás? Csak ha én végeztem! Értetted? - játszottam el a főnököt, mire lelkesen bólogatott. A következő lökést már összeszorított szemmel élvezte, igazán mélyre toltam be magamat, még a golyók is hatalmasat csattantak.

Nem kellett sok, és pár húzás után hatalmasat robbantam benne. Olyan érzékenyre dörzsöltem a makkomat, hogy minden mozdulatra görcsösen összerándultam. Lihegve zuhantam rá, miközben újra megremegett az ölem. Olyan forrónak éreztem, mint korábban soha.

- Ez kurva jó volt! - nyögtem ki.

- Nekem is! - sóhajtotta, majd mély levegővétel után folytatja: - Elengedsz tárgyalni?

- Most már mehetsz! - feleltem szigorú hangon, miközben felemelkedtem róla. - De bugyi nélkül!

- Az idegeimre mész! - forgatta meg a szemét. - Rendben, főnök úr, úgy lesz! - adta meg magát, majd felkönyökölt. Végig a morcosan összehúzott szemeit fürkésztem, miközben a zsebkendőért nyúltam, és rutinosan becsomagoltam a gumit. Imádtam, amikor duzzogós kedvében láthattam, mintha egy megbüntetett kislány nézett volna rám. Cukinak tűnt.Ha tovább olvasnád ezt a fejezetet, kattints ide!