1. fejezet: Reboot

1. fejezet

- Szexmániás vagyok, mondtam már?

- Ma este még nem. Ez ennyire fontos neked? Én is az vagyok, mégsem ismételgetem. Inkább mesélj, mi történt az elmúlt fél évben?

- Ó, ha én azt elmondanám... - sóhajtottam mélyet.

- Én ráérek, nem sietek sehová. Ennyi idő után főleg nem - dőlt hátra Giselle, és keresztbe fonta a karját.

- Ruhák és szoknyák helyett nadrágban jár! - vágtam a közepébe. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, de két korsó sörön túl egy ilyen kihívás nehezen ment. Azt hittem, az italtól jobban megoldódik a nyelvem, de úgy tűnt, tévedtem. Vagy még nem melegedtem be.

- Nos, hát ezek tényleg fontos dolgok! Szoknya helyett nadrág. Hm! Ejha! - hallottam a türelmetlen választ.

- Gúnyolódj csak, gúnyolódj! - néztem rá csillogó szemekkel, de egyáltalán nem tudtam rá haragudni. Az eltelt idő mintha csak szebbé tette volna. - Hiányoztál! Nem tudom elmondani, hányszor! Ó, de hányszor!

A sóhajom után Giselle előre dőlt, a kezemet lefejtette a korsóról. Egymás ujjait morzsoltuk, mintha csak fáznánk, pedig a Két macskában ezúttal sem volt hideg.

- Te is nekem! - láttam a szemében a meleg simogatást.

- Teljesen felőrölt ez a nő! Pedig vele sem beszéltem azóta... Szóval jó ideje annak.

- Látom rajtad, hogy lefogytál, a szemeid is beesettebbek - a szőke ivócimbora aggódva vizslatta az arcom.

- A bizonytalanság miatt. Miután mi elbúcsúztunk, másnap ő is dobott.

- Nocsak! - vonta fel a szemöldökét.

- Bizony, így történt. Azóta is kikészít, azzal, hogy látom majd minden nap. De miért sóvárgok utána? Hülye vagyok én?

- Ennyire kell neked?

- Nem tudom. Előtte is mindig volt valakim, akivel dughattam, most is lehetne - legyintettem, aztán belekezdtem: - Tudod, játszótársat nem minden bokorban találok. Azt is mondhatnám, hogy baromi ritka az a nő, aki több szempontból megfelelne, aki temperamentumos, aki pontosan ismeri a testét, az előnyeit, és úgy viseli a ruháját, hogy tudja, melyik szögből mit látni. Tehát bárhol és bármikor képes egy mozdulatával megőrjíteni, persze jó értelemben. Imádtam, hogy ebben a játékban az áldozata lehettem, Misty pedig tökéletes vezető volt. De biztosan őt akarom? Mármint hosszú távra gondoltam, hiszen teljesen kiismerhetetlen: néha vidám és közvetlen, máskor meg szó nélkül elmegy mellettem, mintha ott sem lennék. Fennhordja az orrát. Szerintem otthon nem is ő takarít, ahogyan saját ételt sem hoz ebédre. Tud egyáltalán főzni? Vagy csak lusta lenne? Biztosan azt gondolja, hogy mivel vezető, akkor őt ki kell szolgálni. Úgy játssza az agyát, mintha egy hercegnő lenne. Magamban kezdem így hívni. Pedig tudom, hogy legbelül nem ilyen gőgös, volt szerencsém megismerni a másik oldalát. Igaz, csak két napig, de... Áh, hagyjuk! Azt viszont tudom, hogy ha ezt az utat folytatja, és ilyen beképzelt lesz ezután is, akkor elviselhetetlenül bunkó lesz, nem egy intelligens, kedves nő, amilyennek lennie kéne.

- Nem értelek. Még azok után, hogy dobott, még mindig őt véded? Ennyi idő után is? Neked tényleg elment az eszed! - rázta meg a fejét Giselle. - Hogy szerethettél bele ennyire?

- Talán mert fél éve csak plátói a vágyódásom? Vagy mert minden nap látom őt és érzem az illatát?

- Ha ezt tudod, akkor miért nem kerestél másik nőt azóta? Legalább vigasztalásul.

- Azt hiszed, hogy nem próbáltam? De amint felbukkant volna más, némi hasonlítgatás után rájöttem, hogy akkor is Misty kell nekem. Nem tudom, miért. Tényleg.

- Pedig ennyi idő alatt már igazán túlléphettél volna rajta.

- Igaz. De szerintem még mindig jojózik velem. Vagy csak én képzelem be? Néha olyan magasan hordja az orrát, hogy a lámpát is leverné vele. De kinek színészkedik? Nekem? Minek, ha nem áll velem szóba? Levegőnek néz!

- Ez így elég gyerekesnek tűnik a részéről - sóhajtott Giselle.

- Ugye? Egy diplomás nő hogyan viselkedhet így? Értem, hogy megpróbál kitörni a hétköznapi életből az újgazdagok felé, és azt hiszi, visszahúznám. Más magyarázat nincs arra, hogy dobott. Na meg az is megerősíti a feltevésem, hogy egyre inkább divatozik, drága, márkás cuccokat hord. Persze továbbra is hozza a tuti üzleteket, amiből költhet a rongyrázásra, de azért van abban a pozícióban, hogy a cégnek kaszálja a milliókat. De könyörgöm, közvetve én is termelek ugyanannyi bevételt, és a munkám ugyanolyan fontos, mint az övé, mégsem lettem beképzelt. Egy szinten vagyok vele, csak más pozícióban, de nem viselkedek senkivel sem lekezelően.

- Ha helyet cserélnétek, akkor mennyire kapna el az ékszíj? Te nem viselkednél hasonlóan?

- Jó kérdés. Hiszen tudom, hogy az ember, amikor nagy bevételre tesz szert, fejébe száll a győzelem, és valakinek hiszi magát. A kérdés csak az, hogy ezt a hatalmat mire fordítja. Személy szerint én úgy fektetném be a megszerzett tudást, hogy abból még többet adhassak azoknak, akik még a kezdő lépéseknél tartanak. Nem anyagi segítségre gondolok, hanem tapasztalatokra, amit ők is kamatoztatni tudnak, feljebb juthatnak pár szinttel a saját létrájukon.

- Amolyan tanító bácsi lennél?

- Igen, olyasmi. Mert ha valakinek pénzt adsz, azzal csak rövidtávon segítesz rajta, nem lesz okosabb, hosszú távon továbbra is szegény marad. De ha megtanítod a hogyant, akkor az illető sokkal hatékonyabb emberré válik.

- Visszatérve Démonkára: gondolom, csak tud főzni...

- Szerintem képes rá, legfeljebb nem akar, mert megteheti, van pénze. Abszolút megértem, hiszen ha jól keres, akkor miért ne alkalmazhatna valakit bejárónőként, aki takarít, süt-főz, mos rá – mint egy anyuka, csak esetünkben egy kívülálló személyről van szó.

- Én is megtehetném, mégis jut időm a házimunkára - legyintett Giselle.

- Ez te vagy, ő meg azt gondolja: van pénze, és erre költi, nem magára. Vagy ha úgy nézzük: közvetve magára, plusz még állást is ad valakinek. Ráadásul azt az időt másra fordíthatja.

- Persze, végül is nem mi döntjük el, mire költi a pénzét, ha van neki - válaszolt Giselle elgondolkodva. - Nem azért szeretek főzni magamnak, mert olyan sok szabadidőm van. Viszont közben jókat lehet filozofálni, merengeni, és a legjobb az egészben: olyan ízű lesz az étel, amit én szeretek, nem kell másokhoz alkalmazkodnom. Bármit kikísérletezhetek. Magamat kényeztetem a végeredménnyel, és azt is tudom, mi került bele. Ha más csinálná, oda lenne ez a kis örömöm, egy apró boldogság a mindennapokban. A mosogatógépet is feltalálták, csak be kell rakni, majd ki kell venni az edényeket, ettől nem esik le az aranygyűrű az ujjamról. Jó lenne, ha a takarítást elvégezné valaki, de nem bízok másban, ez az én fejlövésem. Fárasztó, de nem viszem túlzásba. A magam lakása, úgy takarítom, ahogy akarom. Ha nem győzném, kiadom majd ezt a munkát, de korábban már próbáltam, és sosem váltak be a jelentkezők.

Csodálattal néztem Giselle-re. Szemernyi fennhéjázás vagy beképzeltség nem volt benne, mégis ott rejtőzött a szemében az erő, a büszkeség. Hosszan figyeltem, ahogy beszélt, végig természetes és magabiztos volt, az abszolút nő.

- Mégis, ezek után miért akarom őt ennyire? – tettem fel a költői kérdést.

- Mert szerelmes vagy, azért. Csak a szerelem elmúlik, azután pedig az idegeidre fog menni a nő.

- És ha megváltozik?

- Ennyi évesen? Viccelsz? Garancia arra – legyintett. – Kizárt! De miért akarod megváltoztatni? Mert ha ezt tennéd, nem lesz önmaga, viszont ha nem fogadod el őt úgy, ahogy van, akkor minek kellene ő neked?

- Passzolom. Talán mert azt látom, hogyan száguld lefelé a lejtőn emberileg.

- Ó, a nagylelkű szamaritánus, a hős lovag! Megmenti a hercegnőt a sárkánytól! – mosolygott.

- Valahogy úgy. Igen, ez a legjobb megfogalmazás.

- Vajon hány lovag bukott már el előtted? Van sejtésed?

- Nem érdekel - vontam meg a vállam.

- Persze, a végén még elhiszem. De oké, tegyük fel, megmented, rendes nőt faragsz belőle. Mi a garancia arra, hogy azután is veled maradna?

- Semmi. Sőt: akiken eddig segítettem, azok is magamra hagytak - vallottam be.

- Akkor megéri neked újra és újra defektes hercegnőket felkarolni?

- Jó kérdés - merengtem el.

- Mondjuk egy olyan nőt kellene találnod, aki már nem szorul a segítségedre, és mégis téged akar.

- Ilyen eddig nem jött szembe – sóhajtottam.

- Vagy nem láttad a nagy megmentések közepette...

- Akkor le kell ülnöm, és átgondolnom ezt az egészet. A szívem persze azt mondja, hogy még ezt az egy próbát tegyem meg. Ha ezen is elbukok, akkor nem mentek meg több hercegnőt.

- Helyes! Lehet, hogy őt sem kellene, de mivel beleestél, mint vak ló a gödörbe, egy próbát megérhet, de többet nem.

- Úgy legyen! - bólintottam.

Újabb kört kértünk a sörből. Láttam, hogy Giselle kíváncsisága nem hagyott alább. Démonka témáját lezártnak tekintettem, gyorsan terelni próbáltam:

- Veled mi történt? Merre jártál?

- Ó, semmi különös! Az anyám a keleti parton lakik, nála voltam. Imádom, mert bár korban nem mai nő, de nagyon modern gondolkodása van. Rám fért ez a pihenés.

- De a céged, az ügymenet...

- Azt onnan is vezethetem, manapság szinte mindenhol van internet - vonta meg a vállát, miközben kihozták a megrendelt sört.

- Ez igaz. Apropó: az emailben küldött karácsonyi lapomat megkaptad?

- Persze, köszönöm! - mosolyodott el. - De jól tudod, hogy én miért nem viszonoztam.

- Sejtettem, hiszen megbeszéltük. Mégis úgy gondoltam, ennyi azért belefér...

- Igazán köszönöm, jól esett! Viszont mesélj már, ne csak elmélkedjünk! Mi történt veled az elmúlt fél évben? Eddig csak filozofálgattunk, de semmit sem mondtál magadról.

- Eh, kerülni akartam a témát, így is sokat beszélgettünk már róla - forgattam meg a szemem, Mistyre utalva. - Miért akarod, hogy fájjon neked?

- Nem fáj, ne viccelj! Mit kéreted magad? Gyerünk! Vagy ne segítsek rajtad? Minden érdekel, ami veled kapcsolatos! - buzdított csillogó szemekkel.

- Hát jó! Te akartad! - sóhajtottam, és gyónni kezdtem. Röviden elmeséltem neki a szakítás után eseményeket: Démonka hogyan söpörte le a szakítás utáni dühömet, a szánalmas próbálkozásaimat, milyen érdektelen volt a karácsonyi partin, és miképp került el a farsangi találkozón. Giselle időnként meglepődött, máskor a fejét ingatta, láttam rajta a szánalmat. Jól esett a simogató tekintete, de egyszer sem szólt közbe. Megvárta a mondanivalóm végét, majd annyit sóhajtott:

- És ezek után tényleg meg akarod menteni? Komolyan? - Némán bólintottam, mire lemondóan legyintett: - Menthetetlen vagy. Tényleg. De ha neked ez kell...

- Kell a francnak, de... Áh, nem értem. Csak egyszerű játéknak indult, aztán... - nem tudtam megfogalmazni a bennem dúló, kavargó érzéseket.

- Mind így kezdődik a legtöbb esetben - sóhajtott fel, szabad kezével megigazítva szőke fürtjeit.

- Azt nem értem, hogy mitől változott meg a szakításunk után? Tényleg a becsvágy tette vele? Mintha a korábbi, vidám énjét egyik napról a másikra eltemette volna. Bezárkózott, mint valami apáca, a viselkedése hűvös lett. Nem értem - ráztam a fejem. - Na jó, lapozzunk!

Bántott, hogy Giselle-t lelki szemetesládának használtam, de neki volt már annyi tapasztalata, hogy segíthessen. Az elmúlt félév olyan lelki örvények sorozata volt, amiben számtalanszor alámerültem, és csak az eszemmel bírtam a felszínre jutni.

- Az a fő, hogy kibírtad - mosolygott szelíden, majd megemelte a korsót. - Egészségedre!

Ivás után könnyebb témák kerültek szóba, Démonkát nem emlegettük fel. Hazafelé az ital és a jó társaság hatására már azon gondolkodtam: „Már több hónap eltelt, akkor miért töröm magam egy ilyen szeszélyes nő után? Már semmi közöm hozzá, tegye tönkre az életét úgy, ahogy akarja. Csak egy kaland volt, semmi több. Mégis, minek kell nekem?” Ezt a kérdést többször feltettem magamban az elmúlt időszakban, de Giselle adta meg a végső lökést, hogy tovább kell állnom.

Másnap kialvatlanul mentem be dolgozni, de amint eszembe jutott az esti elhatározásom, hátradőltem a székemben, és taktikázni kezdtem. „Társkeresőzni nem fogok, ott helyből azt mondják a nők, hogy a pasik csak dugni akarnak. Mondjuk ez igaz is. De napközben egyiket sem kaphatnám el egy menetre. Ha dugni akarok, várjak estig? A francot! Úgyhogy lássuk, ki jöhetne szóba a cégnél! Démonka után miért ne tehetném, hogy ismét nyulat lőjek? Hiszen nem csak Misty dolgozik a cégnél. Az irodánk elrendezése, és a bürokrácia felépítése tökéletes terep a vadászatra, a munkahelyi játékokra. Ráadásul a tárgyalókról pontosan tudom, melyik zárható és melyik nem, az összes helyiséget alaposan felmértem. Minden adott ahhoz, hogy egy új játszótárs után nézzek” - nyaltam meg a szám szélét a várható izgalmakra gondolva.

Fél órával később már kevésbé voltam derűs: „A helyiségek mit sem érnek, ha nincs egy potenciális nő, akivel Démonkához hasonló módon kiélhetném magam, vagy mókázhatnánk egymással. A legtöbbjük vagy prűd, vagy külsőleg nem jöhet szóba. Nagy részükből hiányzik az erotikus kisugárzás, akiben pedig megvan, azokat egy kezemen megszámolom. Viszont a róluk szóló pletykákat hallva inkább egyikükkel sem kezdek. Kész csoda, hogy Mistyvel anno könnyű dolgom volt, de rajta kívül bármelyik más kolléganő necces lenne. Maradnak a külsősök. Visszajutottam a kezdőpontra. Pedig a játékaimhoz házinyuszi kell, akivel munkaidőben bármikor összefuthatnék egy vagy több gyors menetre. Külsőssel ez nehezen megoldható, hiába dolgozik a vállalatnál. Talán irodaházon belül kellene keresgélnem, egy másik cégnél, de az gyanús lenne, ha sűrűn járnék ki ügyfélhez, minden eredmény nélkül.”

Minél jobban rágtam magam, annál inkább bosszankodtam, a gondolatmenet végén csak előjött Démonka. Nem tetszett a megoldás. Meg akartam szabadulni tőle, de ha nincs másik, akivel pótolhatnám, akkor csak folytatódik a szenvedésem, vagy munkahelyet váltok, ami szóba sem jöhet.

„Ebből ki kell szakadnom, vagy végleg elveszek!” - határoztam el. - „Első lépésként az összes Mistyről készült felvételt és fotót lementem, elzárom. Nem törlök semmit, hiszen gondolni kell a későbbi időkre is. Ki tudja, mikor jönnek jól? A szép emlékeket megőrzi az ember, ki a szívében, én memóriakártyákon. Lehet, hogy ezzel a kísértéssel győzhetem le a függőségemet is. Inkább más pornót nézek majd, új nőket keresek, a hétvégéken szórakozni járok. Diszkóba, vagy színházba, esetleg beülök kávézni, hátha az utamba vezérli a sors a megfelelő nőt. Talán Giselle-lel is szervezhetnék kellemes programokat, ismét lejárhatnék vele a klubba. A szakítás óta úgysem voltam ott.”

A gondolatok, tervek egyre jobban megerősítettek, hogy Démonkán túl is van élet. Ígéretemhez híven kibírtam fél évet Giselle-re várva, szenvedve, megjárva a mélységeket. Adott nekem egy végső lökést, hogy új életet kezdjek, amit ideje elkezdeni!