10. fejezet

Hercegnő - 10. fejezet

Miután visszaértünk az irodába, a fürdőbe vonultam telefonálni. Hiányérzetem támadt, hogy nem beszélhettem kettesben Giselle-lel, ezért úgy döntöttem, felhívom, hátha még nem ült be tárgyalni.

- Szia! Ugye nem zavarlak? - kérdeztem, miután felvette a telefont.

- Még van pár percem - hallottam a szőke barátnőm búgó hangját.

- Először is, sajnálom, hogy így alakult az ebéd, másképp képzeltem el.

- Semmi gond, szerintem elég jól alakult, nem?

- Ahogy vesszük - húztam el a szám. - Ha gondolod, egyik este találkozhatnánk, hogy megbeszélhessük ezt az egész Misty költözést.

- Szerintem kicsit jegeljük a találkozásokat, ha a kisasszony ilyen hisztis miattam. Nem akarok neked több problémát.

- Nem gond, megbeszéltem vele. Különben meg kit érdekel, mit szól hozzá, ha te a barátom vagy, és akkor találkozunk, amikor szeretnénk?

- Értem, hogy mit akarsz, de most még korai lenne, higgy nekem! Lesz még alkalom, hogy beszéljünk, ne aggódj! Inkább használd ki az alkalmat, és érezd magad jól vele.

Nem tetszett a válasza, szerencsére nem látta a grimaszaimat. Jó volt újra látni ebédnél, és hiányoztak a meghitt italozásaink. Ezután kivel osszam meg a gondolataimat, kérdéseimet?

- Na jó! - sóhajtottam beleegyezőn. - Akkor majd később beszélünk.

- Ha nagy baj van, azért szólj! - figyelmeztetett Giselle.

- Rendben! De igyekszem magamra vigyázni - somolyogtam, mintha csak az édesanyámmal beszéltem volna.

A helyemre ülve azon gondolkodtam, hogyan törhetném be Mistyt úgy, hogy végre elfogadja Giselle-t barátomként. „Elég nehéz lesz, ha azt nézem, hol találkoztak először. Bármikor azt hihetné, hogy egy dugás miatt találkozunk. Még sörözni is velem jönne, ha megtudná, kivel találkozom. A francba! Nincs más hátra, mint előre, tehát nem tudhatja meg, ha mégis beszélgetésre vágyom. Majd azt mondom neki, hogy egy barátommal találkozom. Ezzel végül is nem hazudok neki.”

Elégedetten mosolyogva dőltem hátra, hogy megtaláltam a kiskaput. „Különben is, Misty nem a feleségem, nem kérhet számon. Ha meg ismét dob, akkor az ő baja, nekem megmarad Giselle. Akár barátként, akár többnek. Szóval ki jár rosszul?”

A délután hamar elrepült, a jókedvem szinte sugárzott. Munkaidő vége előtt arra gondoltam, hogy ismét igénybe veszem az alkalmi sofőröm szolgálatait, mert válogatott rosszaságok jutottak az eszembe. Üzenetet küldtem a lakótársnak a következő szöveggel: ’Ha jót akarsz, hatkor ott találkozunk, ahol reggel kitettél’.

Választ nem várva indultam el, hiszen Démonkát nem láttam ebéd óta. Kíváncsian vártam, vajon elém jön-e, vagy magasról tesz rám, ahogyan párszor már megtette. Hat előtt egy perccel már lestem, milyen ívben veszi be a kanyart, de sehol nem jelent meg szélvész úrnő. Az utca ugyanolyan csendes maradt, mintha csak temetésre készülnének a helybeliek. „Nah, így szervezzek programot!” - dohogtam magamban öt percnyi várakozás után. Már hét percnél tartottam, amikor azon gondolkodtam, körbenézek, vajon milyen üzletek állnak ezen a környéken. Tíz percnyi ácsorgás, és percenkénti fülelés után már különböző gyilkossági módokon törtem a fejemet, aztán a metró felé indultam. Alig tettem két lépést, amikor egy autó fékezett mellettem hangosan, még egy arra járó pókot is átugrottam ijedtemben.

- Szia szépfiú! Elvihetlek? - vigyorgott Misty, majd intett, hogy szálljak be.

- Az attól függ - léptem közelebb. - Nincs az a pénz...

- Leszopjalak vagy kéreted magad? - méregetett végig rágózva, mint egy olcsó kurvát szokás.

- Na jó, meggyőztél - égtem talpig, mert egy öreg pár felénk fordult. Elég volt egy pillantást vetnem az arcukra, hogy lássam őket elborzadni. Tényleg azt hitték, hogy az orruk előtt szedtek fel engem. Kínosan nevetve vágódtam be a kolléganő mellé, aki padlógázzal indított, szinte az ülésbe préselt engem.

- Azt hittem már nem jössz! - reklamáltam, amint levegőhöz jutottam.

- Megbeszélésen voltam szépfiú - vigyorgott továbbra is, miközben egy kóbor macskát kerültünk ki. - Hozzád vagy hozzám?

- Hagyd már! - legyintettem nevetve. - Az öregek azt hitték, felszedtél!

- Miért? Nem így volt? - vonta meg a vállát, majd satuféket nyomott a lámpánál. Megragadtam az alkalmat és a biztonsági övet, hogy a következő kanyarban ne repüljek ki a szélvédőn.

- Még ne menjünk haza! - szóltam, mire kíváncsian felém fordult. - Itt menj jobbra! - mutattam a következő utcánál. Áldottam a jóstehetségemet, mert a védőszíj nélkül Misty ölében kötöttem volna ki.

- Hová megyünk? - érdeklődött vidáman.

- Meglepetés! - somolyogtam kapaszkodva.Ha tovább olvasnád ezt a fejezetet, kattints ide!