11. fejezet

Hercegnő - 11. fejezet

Csütörtök reggel időben keltem, és úgy döntöttem, hogy elsőként hódítom meg a fürdőszobát. Tusolás után nyugodtan megborotválkoztam, és egy szál törölközőben indultam ébreszteni. Misty még javában szundított, amikor beléptem a szobájába.

„Hogyan is lehet felkelteni egy királylányt? Csókkal. És a Hercegnőt?” - játszottam el a gondolattal, hogy a farkam dugom a szájához, ha már csókot nem adhatok rá, de ez azért durva ébresztésnek számított nálam is. Úgyhogy valami romantikusabb ébresztést választottam: gyengéden pár puszit adtam a karjára a válláig, majd az arcát simítottam végig az álla hegyéig, félretolva a kócos fürtjeit.

- Ébresztő Hercegnő! Elkésel, ha nem kelsz fel!

- Nem akarok felkelni! - nyüszítette édesen, mire elmosolyodtam az eszembe jutott gonoszságtól.

- Pedig először a tegnap használt serpenyőt akartam megkongatni - jeleztem aljas szándékomat, mire máris kinyitotta a szemét.

- Meg ne próbáld! - húzta össze a szemöldökét, majd megdörzsölte az arcát. - Kelek már, kelek!

- Én már végeztem a fürdővel, a tied lehet - jeleztem a nagylelkűségemet, mikor megéreztem a kinyújtott kezét a lábam között. A következő pillanatban már a mogyoróimat markolta a szemtelen nőszemély.

- Rohansz valahová? - kérdezősködött nyögve, és a hangjában némi csábító hanghullámot véltem felfedezni. Valószínűleg ebben közrejátszhatott az is, hogy az ujjai már a farkamon kalandoztak.

- Ma nem megyek veled, tegnap is majdnem közelről ismerkedtem meg a szélvédővel. Nem, ma nem veszel rá! - léptem hátrébb, de az erős ujjai nem engedtek tovább.

- Csak egy kicsit! - ült fel az ágyon, majd húzott párat a makkomon.

- De tényleg nemsokára mennem kell! - sóhajtottam, viszont a férfiasságom nem követte a tervemet, mert áruló módjára határozottan keményedett.

- Látod? Ő is akarja - kapta le rólam a törölközőmet Démonka, majd a következő percben a szájába vette a makkom.

„Hogy ezt a nőt mindig reggel kapja el a hevület!” - dohogtam magamban, de megadtam, amit akart. „Tiltakozzak egy kiadós szopás ellen? Nem vagyok hülye!”

A szenvedélyes lakótársnőm értette a dolgát, és a golyóim alá nyúlva rendesen megfejt. Pontosan tudta, hogyan kell időre lecsapolnia. Magamon is meglepődtem, hogy alig három perc múlva úgy törtem fel, mint akit egy hete nem elégítettek ki. A vállába kapaszkodva szívta ki belőlem az utolsó cseppeket.

- A francba! - lihegtem felette.

- Mi az? Rosszul csináltam valamit? - pislogott rám, mint egy ártatlan pornósztár.

- Pont, hogy nem, de kérek akkor még pár percet, jó? - nyeltem kiszáradt torokkal, és remegő lábakkal siettem vissza a fürdőbe, hogy a hirtelen jött izzadtságot ismét lemossam magamról.

Tíz perc múlva ismét felfrissülten hagytam el a tisztálkodó helyiséget, hogy rekordsebességgel kapjak magamra valami ruhát, mert indulnom kellett a munkahelyre.

Az irodánktól nem messze szoktam reggelit venni a péknél, ahol kivételesen hosszú sor állt. A tömeg mögül kihajolva láttam, hogy a szokásos két kiszolgáló helyett csak az egyikük vitte a boltot, egy vékony, fiatal leány. Látszott rajta a kimerültség, ahogyan közelebb kerültem, úgyhogy igyekeztem nem türelmetlennek lenni vele. Amikor a szokásos kávét és szendvicset kikértem, hagytam neki borravalót, majd kedvesen mosolyogva kívántam neki könnyű napot, amit hálás szemmel köszönt meg.

Azzal a tudattal, hogy legalább apró boldogságot okozhattam egy idegennek, máris vidámabban késtem el. A pultnál ismét Daisy és Démonka fogadtak. Misty élénkkék színű, fodros blúzban, és épp combközép alá érő, szűk fekete szoknyában villantott látványt, miközben kissé kidomborította felém a popsiját. A két csinos porkoláb szinte azonnal megállított, amint átléptem a küszöböt.

- Hosszú éjszaka volt, mi? - kaptam telibe Mistytől.

- Ha mesélhetnék... - legyintettem egyet, letéve a kávémat.

- Na persze! - somolygott a lakótársam, majd megfogta a poharat. - Ezt nekem hoztad?

- Ó, tessék csak, majd lefutok újabb adagért! - horkantam fel, de egy kacsintással hozzátettem: - Na jó, ihatsz belőle.

- Köszönöm! - emelte meg a kávét, és kortyolt belőle párat. Láttam, hogy nekem szinte semmi sem maradhat egy ilyen szomjúság után, úgyhogy enélkül kell majd elfogyasztanom a reggelimet.

- Látom, ízlik! Legközelebb hozzak neked is? Már ha tudnám, mikor állítasz meg újra - céloztam Miss Mohóság felé.

- Ez most nagyon kellett! - fújt egyet, miután üresen letette a poharat.

- Aham. Nekem is - jegyeztem meg epésen. Daisy eddig jót mosolygott az élcelődésünkön, de nem bírta tovább, és közbeszólt:

- Ha véletlenül lemennél, hozol egyet nekem is?Ha tovább olvasnád ezt a fejezetet, kattints ide!