5. fejezet

Hercegnő - 5. fejezet

Ahogy becsuktam az ajtót mögöttünk, vidáman felkiáltott:

- Nagyon szuper nap volt ez a mai! Köszönöm! - majd adott egy puszit az arcomra.

- Én is jól éreztem magam! - mosolyogtam rá, aztán körbenéztem. - Viszont sok dolgunk van még.

- Jaj, ne vedd el a kedvem! - nyüszögött sóhajtozva. Kissé begörbítette a hátát, mintha terhet cipelne, a kezeit maga mellett lógatta.

- Pedig más nem csinálja meg - mutattam a dobozok felé.

- Majd holnap, jó? - nézett rám esdeklőn.

- Ne nézz így! Nem tőlem függ, mennyire kényelmetlenül töltöd itt az időt.

- Inkább lefürdök, és beesek az ágyba. Hulla fáradt vagyok - legyintett, majd a szobája felé indult. - Csak tudnám, hová tettem a pizsamám.

Hallottam, ahogyan a zsákokat, és a dobozokat tologatja.

- Te pizsamában alszol? - mosolyogtam, ahogy utána indultam.

- Abban a legkényelmesebb, miért? - jött a válasz valahonnan mélyről.

- Azt hittem, hálóingben vagy semmiben szoktál lenni - álltam meg az ajtaja előtt. Épp az egyik zsákból nézett fel.

- Azt csak a pasik hiszik. A legtöbb nő pizsamában van esténként, abban kényelmes. A hálóing és a meztelenség inkább miattatok, férfiak kedvéért van. Áh, megvan! - húzott elő egy rózsaszín csíkos anyagot, amit a hóna alá gyűrt. - Már csak a tisztálkodó cuccom kell, és itt sem vagyok!

Egy kisebb táskát kapott elő a kupacból, majd határozott léptekkel a fürdőbe indult. Amíg bezárkózott, úgy rendeztem a dobozokat és zsákokat, hogy az ágya körül legyen egy kisebb folyosó. Leültem az ágyra, és végignéztem a halmokon. „Jó sok cuccot hozott, ebben a szobában biztosan nem férnek el. De csak egy hónapig marad, talán elég lesz a felét kipakolni.”

Hirtelen átfutott az agyamon a hajnali pakolás, a reggeli, a vidámpark. „Mennyi minden történt ma! Ha csak belegondolok, hogy egy hónapig itt lesz...” Több gondolat zúdult rám hirtelen. „Mit fogunk csinálni? Hogyan élünk majd egymás mellett? Ráadásul amilyen érzelmi tornádó, mit hoz majd ki belőlem? Hogy élem túl? Mi lesz velünk egy hónap után? A munkahelyről nem is beszélve.”

Váratlanul ért mindaz, amiről korábban csak álmodtam. Rám szakadt a variációk és kétségek válogatás nélküli tömege. A gondolatok örvénye lehúzott, de az alján elrúgtam magam: „Minek gondolkodom ilyen felesleges dolgokon? Úgysem láthatok a jövőbe, sodorjanak csak az események! Lesz, ami lesz! Ide nekem Démonkát!”

Miután feleszméltem, és visszarántottam magam a valóságba, megcsapta a fülem a zuhany zaja. „Bármikor végezhet, én meg úgy ülök itt, mint akit letaglóztak. Térj már észhez és légy férfi!” - pofoztam fel magam.

Ágyneműt vettem elő, és megágyaztam neki. Úgy gondoltam, talán értékeli majd e nemes szándékomat. Épp végeztem, amikor megjelent az ajtóban talpig cuki pizsamában. Egy kis maci is rá volt varrva a felsőjére.

- Ó, de rendes vagy! - mosolygott kedvesen.

- Látom, a maci a mindened - mutattam a pizsamáján lévő figurára.

- Á, nem, csak ez a pizsama megtetszett nekem. De most, hogy mondod... - nézett maga elé, kihúzva az anyagot.

- És hol van az, amit lőttünk? - néztem körbe.

- Már hozom is! - ugrott egyet, majd eltűnt a másik szobában. Pár másodperc múlva, győztesen feltéve maga előtt mutatta: - Itt van! Úgy imádom! - szorította magához.

- Nem vagy éhes? Vacsira nem vettünk semmit.

- Nem, csak álmos vagyok!

- Rendben! Ha valami mégis kellene, a hűtőben találsz pár harapnivalót - intettem felé.

- Tényleg csak aludni akarok - bújt be a takaró alá.

- Akkor jó éjszakát! - mosolyogtam rá. - Ajtót becsukjam?

- Nem, maradjon nyitva - mosolygott vissza. - Jó éjt!

Miután becsukta a szemét, leoltottam a villanyt. Gyorsan összedobtam egy szendvicset, hogy egyek valamit. A sok mászkálástól megéheztem és elfáradtam. Miközben ettem, végre volt időm gondolkodni.

„Ha ilyen estéink lesznek, békés napok elé nézünk. Bár ahogy ezt a nőszemélyt ismerem, ennek a valószínűsége a nulla felé közelít. Szőke helyett fekete ciklon is lehetne, de ez a név túl sötét. A vidámsága, életkedve ellentétben áll a haja színével. De vajon milyen lenne szőkén vagy vörösen, netán barnán? Nem, kizárt!” - ráztam meg a fejem. - „Ezzel a fekete színnel tökéletes. Démonka. Igen, ez a név illik hozzá a legjobban” - állapítottam meg.

Fürdés után egy rövidnadrágot vettem fel, amit csak akkor szoktam hordani, ha vendégek jönnek, mert ha egyedül vagyok, mindig meztelenül alszom. Igaz, Mistyvel aludtunk már együtt, meztelenül is látott, de ezúttal mégis inkább vendégnek, lakótársnak éreztem őt.

Miután kijöttem a fürdőből, megálltam a szobája előtt. A beszűrődő fény az arcára vetült. Békésen aludt, szorosan karolta át a plüssmacit. Elmosolyodtam, mert nyugalom, és talán egy enyhe mosoly is látszódott az arcán. Eszembe jutott, hogy legutóbb a szállodában láttam így utoljára, azon a szédületes hétvégén. Most mégis gyermeknek tűnt, aki édesen pihent a macijával. Hiába nőtt fel, mégis egy kislány maradt.Ha tovább olvasnád ezt a fejezetet, kattints ide!