8. fejezet

Hercegnő - 8. fejezet

Másnap reggel az órára ébredtem. Amikor átbotorkáltam a nappaliba, szobatársnőm még mindig ugyanúgy feküdt, ahogy otthagytam. Olyan édesen aludt, hogy a szívem azonnal meglágyult, és elgondolkodtam felette, miközben a vonásait bámultam. „Mi lenne, ha mégis megpróbálnám meghódítani? Ki a franc tudja, mi lesz egy hónap múlva? Melós felszedni valakit, vele meg kiélhetem magam, és itt fekszik a kanapémon. Lehet, hogy mégis meg kellene próbálnom a lehetetlent, és bármi módon meg kell hódítanom. Mit veszíthetnék? Ha nem megy, akkor is megdugtam párszor, siker esetén viszont akár egy életen át kefélhetem. Is. Ráadásul alig ismerem, itt az ideje, hogy kiderüljön, ki ő az álarc mögött. Van rá egy hónapom. Lehet, hogy mégsem veszett fejsze nyele ez a kapcsolat, hiszen még ő sem tudja, mit akar, azt mondta. Kell neki némi ráhatás, hátha megváltozik az ideálról alkotott képe, és engem választ. Csak kemény nevelésre van szüksége. De most ideje felkelteni, mert elkésünk!”

Lehajoltam hozzá, és puszit adtam a homlokára.

- Ébresztő hétalvó! - súgtam.

- Kelek már, kelek, csak még egy kicsit hagyj... - nyöszörögte.

- Rendben, megyek tusolni, készülni. De ne aludj túl sokáig!

- Jó, oké - nyikorgott a hangja, miközben a szemét továbbra is csukva tartotta.

Félórányi tisztálkodás után öltözni indultam, amikor benéztem a nappaliba. Még mindig szendergett a Hercegnő. Mellé léptem, és megráztam a vállát.

- Misty! Ébresztő! Elkésel!

Olyan hirtelen kinyitotta ki a szemét, és ült fel a kanapén, hogy hátraugrottam a meglepetéstől. A következő pillanatban a nyakához kapva feljajdult.

- Jaj, de fáj! Miért hagytál itt? Teljesen elgémberedtem!

- Olyan jól aludtál, hogy nem volt szívem zargatni.

- De most egész nap... Au! - kiáltott, miközben próbálta a fejét mozgatni, de időnként felszisszent. - Két tárgyalásom is lesz!

- Megmasszírozhatom, de akkor én kések el. Tegnap benevezhettem volna a Forma-1-be, úgy siettem, ma már nem szeretnék versenyt futni az idővel, sajnálom.

- Te még sosem késtél? - nézett fel rám szemrehányón. - Vagy beviszlek én!

- Persze, úgy, mint tegnap. Felejts el! Tegnap is azt beszéltük, hogy külön járunk dolgozni. Indulnom kell! - figyelmeztettem. Grimaszolós arcát látva megsajnáltam, és leültem mögé, az ujjaim közé fogtam a görcsös nyakát. - A vaj szívem, az tesz sírba.

- Jaj, de jól csinálod! - sóhajtott fel. Amikor a csomókra tapintottam, felszisszent, de nem szólt semmit.

Puha bőre engedelmeskedett az ujjaimnak, pár perccel később szinte minden csomót fellazítottam.

Miután felálltam, tett pár fejkörzést, majd mosolyogva annyit mondott:

- Jobb lett! Határozottan! Jelentkezhetek máskor is?

- Persze, de ne vidd túlzásba! Most pedig megyek öltözni, mert tényleg elkések!

- Pedig arra gondoltam, hogy cserébe én is adok neked valamit - nézett csábosan, megnyalva a szája szélét. Egyből tudtam mire gondolt.

- Legközelebb korábban kelj fel, ha hancúrozni szeretnél, vagy tartogasd estére. Utálok reggel rohanni, úgyhogy most nem érek rá dugni.

- És odabent? Mondjuk még értekezlet előtt? - szólt utánam, miközben a szobámba mentem öltözni.

- Meglátjuk! - kiáltottam vissza.

Felkaptam egy inget, felhúztam egy zoknit, alsó nélkül magamra húztam egy nadrágot. Cipőt húztam, és búcsúzóul egy puszit adtam Démonka szájára.

- Mentem. Ja, és ma mosásnap van, ha terveznél valamit!

Már nem értettem, mit kérdezett vissza, rohanva csuktam be magam mögött az ajtót. Ismét perceken múlt, hogy beestem a munkahelyre.

- Szét vagy esve! - vigyorgott Adam, miközben váratlanul az asztalom mellé állt. „Ez a fickó rám szállt, vagy mi a francot akar tőlem?” - futott át a fejemen a gyanakvás. Korábban szinte sosem beszéltünk, tehát biztos voltam abban, hogy akart tőlem valamit, szimpla barátság nem indul ok nélkül. „Majd kiböki, mit akar, legfeljebb elküldöm melegebb éghajlatra.”

Nem néztem rá, úgy tettem, mintha pakolnék, és gyorsan hárítottam:

- Nem, csak szokás szerint majdnem elaludtam. Gyógyszert szedek, aminek álmosító hatása van.

- Akkor dobj be egy kávét. Vagy kávé helyett lássuk a mai felvonulást... - intett a fejével a folyosó irányába, ahol Démonka libbent végig egy fekete-fehér csíkos ruhában, ami szokásához híven a combja közepéig ért. A farokállító látványt egy hozzá illő, fekete tűsarkú cipő zárta.

Lenyűgözve néztem, hogyan volt képes ilyen hamar az álmos, nyakfájós, nyafogós nőből szívtipró dívává változni. Mosolyogva köszöngetett végig annak, aki szembejött vele, de a fejét alig mozdította. Tényleg kávépótló hatású bevonulása volt. A nadrágomban megmoccant a férfiasságom, mire eszembe jutott a reggel feldobott ötlete. „Lehet, hogy mégis el kellene kapnom a tárgyalása előtt” - futott át az agyamon.

- Oké, a reggeli frissítő megvolt - csaptam erősen hátba Adamet, hogy érezze a törődést, hátha legközelebb nem jön felém. Kissé kibillentettem az egyensúlyából, meg kellett kapaszkodnia. Cinikusan meg is jegyeztem: - Na mi az? Csak nem röviddel kezdted a napot?

- Marha vicces! - húzta el a száját, majd magamra hagyott. Eszembe jutott, hogy megint nem hoztam magammal reggelit, korgó gyomorral ültem vissza a helyemre. „Ha így folytatom, csontsovány leszek” - jegyeztem meg magamban.

Alig tettem le egy hívást, amikor egy rövid email landolt a fiókomban Démonkától: „Van öt perced?” Azonnal tudtam, hogy a fürdőből küldte a levelet, nem kellett kétszer szólni.

- Mindjárt itt vannak az ügyfelek és jó lenne, ha igyekeznénk! - szólt sürgetőn, miután bezártam magunk mögött az ajtót. Felhúzta a ruháját, a bugyitlanságán már meg sem lepődtem Miközben a farkam szabadítottam ki, felült a csap melletti pultra.

- Öt perc? Nem lesz az kevés? - jegyeztem meg epésen.

- Ugyan már! Ha igyekszel, elég lesz három is!

- Kösz! Kedves vagy - húztam el a számat.

- Gumit hoztál? - intett a kezével a farkam felé, mire megráztam a fejem. Átkoztam magam, hogy a táskámban hagytam. Lemondóan intett: - Oké, akkor csak nyalj ki!

A hajamba túrt, majd határozott mozdulattal az ajkaihoz tolt. Tudtam, hogy minden perc számított, a következő pillanatban a csiklójára szívtam. Azonnal pörgetni kezdtem a nyelvem, sietnünk kellett, hogy minél hamarabb elérje a csúcsot. Nem tettem felesleges köröket, csak az érzékenyebb pontjaira koncentráltam.

Pár nyelvcsapás után a mobilja rezegni kezdett. Mély sóhajokkal, de kihangosítva vette fel, hogy én is halljam a beszélgetést.

- Megérkeztek az ügyfelek, beültettem őket a tárgyalóba. Hol vagy? - hallottam Daisy, a titkárnőnk hangját.

- Mindjárt! - nyelt egyet Misty. - Mindjárt jövök, egy pillanat!

- Oké! - hallottam a választ.

Az utolsó pillanatban szakadt meg a vonal, mert az erős szívásaim hatására Démonka hosszú, elnyújtott nyögéssel megremegett, combjai közé szorította a fejem, a teste hullámozni kezdett. Nem eresztettem, azt akartam, hogy a következő fél órában ülni se bírjon, ezért újabb szívások és szopások követték a nyelvcsapásokat. A lába erőtlenül remegett, zihálva próbált felhúzni a hajamnál fogva, de nem engedtem neki, bármennyire is fájt a rapid skalpolás. A fenekébe markolva nyaltam ki az ajkai közül feltörő levét, egy csepp se vesszen kárba. Végül alaposan letisztogattam, hiszen mégsem mehetett nedves puncival tárgyalásra.

Mire felálltam, már nagyon fájt a fejbőröm. Szédelegve forgatta a szemeit, és csak annyit nyögött:

- Ezt még megbánod! - nyelt nagyot.

Vigyorogva néztem, amint még kissé imbolyogva, megtámaszkodva fordult a tükör felé, zihálva igazította meg a ruházatát. Mély sóhajt követően lépett ki a fürdőből. Lemostam az arcomat, majd a nadrágomat megigazítva két perccel később távoztam a helyiségből. Elégedetten sétáltam vissza a helyemre, és megállapítottam, szeretek vele gonoszkodni. „Úgy tűnik, a szívéhez a szexen keresztül vezet az út. Ebben legalább hasonlítunk” - dőltem hátra elégedetten.

Aznap csak pár percre láttam, de alig vártam már, hogy otthon megbeszéljük, mi volt a tárgyaláson. Negyedórával korábban jöttem el, de Misty így is megelőzött, ajtót nyitott nekem. Úgy tűnt, a munkaidőt elég rugalmasan kezelte, csak én voltam elvekhez és időpontokhoz kötve.

- Rossz vagy! - vetettem neki, miközben lehúztam a cipőmet.

- Miért? Mert ragaszkodom a reggeli kényeztetéshez? - ült le a kanapéra keresztbe tett lábakkal.

- Látom, ülni már bírsz. A tárgyalás hogy ment?

- Semmit nem vettek észre, és le voltak nyűgözve. Szokás szerint - vonta meg a vállát.

- De végig álltál, valld be! - szegeztem neki a nyilvánvalót.

- Oké - emelte fel megadón a kezét -, tényleg így volt! Most büszke vagy?

- Nagyon! - húztam ki magamat. - Mehetünk mosni?

- Én csütörtökön mosok.

- Inkább mész külön? - emeltem meg érdeklődve a szemöldököm.

- Jó, akkor menjünk most. Mindjárt összeszedem a ruháimat! - állt fel, és elviharzott a szobájába.

- Akkor megvárlak - követtem az ajtóig. A koszos ruhákat folyamatosan egy zsákba gyűjtöttem, ezért mosónapokon csak fel kellett kapnom, és elsétáltam a pár sarokkal odébb lévő mosodába. Úgy tűnt Misty nem volt ilyen előrelátó, és egyenként szedegette össze a sarokba gyűjtött ruháit.Ha tovább olvasnád ezt a fejezetet, kattints ide!