Sukitore
Bosszú az éjszakában
Amikor édes a bosszú
„Hetek óta készülődtem erre az akcióra. Mindent gondosan elterveztem, hiszen túlbiztosítja magát. Mindenhol őrök, ráadásul a második emeletre kell feljutnom észrevétlenül. Ez persze nem okoz gondot. Mindig is az ügyességemről voltam híres, bár nem az ilyen jellegű testmozgásról. De most nem ez a lényeg.”
A könyvről

Az 1930-as években játszódó erotikus történetben egy titokzatos nő tartja különös félelemben a Méltóságos urat. A legváratlanabb időben és helyeken bukkan fel, hogy megalázza azt a férfit, aki oly sok fájdalmat okozott a családjának. Célja, hogy tönkretegye a fiatal úr becsületét, méltóságát.
Vajon meddig hagyhatja ezt az ifjú birtokos és megkapja a végső büntetését?
Lilith M. Abbey és Mike Menders először kiadott regénye ebookban kapható!
Az izgalmas és fordulatokkal teli történetet az erotikus részek miatt csak 18 éven felülieknek ajánljuk!
Vélemények az olvasóktól
Nem tudom, hogy csinálja az írópáros, de annyira érezni rajtuk az összhangot, és ez nagyon jót tesz a történetnek. Nagyon szerettem Anasztázia és Elek párosát. Izgalmas, humoros és a végén csupa-csupa érzelem. Ajánlom mindenkinek, aki pár órára szeretne kikapcsolódni és szórakozni.
(Szántó Krisztina - Moly.hu)
Bosszú, erotika és egy csavar. Izgalmas történet.
(Erdei Viktória - Moly.hu)
Maga a történet érdekes, micsoda bosszú!
Jó volt, sokkal, de sokkal jobban tetszett mint a novellákból álló Szabadon című könyvük. Szenzációs volt a kezdet és végig fent is tudta tartani a figyelmem. Élveztem az olvasást, csak lapoztam és lapoztam. Mind Mykee, mind Tűzvirág szemszöge tetszett. Úgy írták meg a történeteket, hogy érezhető volt az összhang, kiválóan dolgoztak össze. Igazi csapatmunka ez a könyv.
Szuper kis könyv, egyetlen problémával, hogy rövid. Olvastam volna még.
(Lőrincz Mónika - A könyvek varázslatos világa)
A szerzőkről
Lilith M. Abbey
2013 óta a Sukitore oldal szerzője, Tűzvirag néven írja a romantikus történeteket.
A 2015-ben megjelent Hogy történhetett, valamint a sikeres Krisztin című Sukitore könyvek társírója.
Mike Menders
A Sukitore oldal alapítója, szerkesztője, a Sukitore könyvek kiadója, és Mykee néven legalább száz páros történet társírója. Számos szórakoztató, és felnőtteknek szóló novella és regény szerzője.
Megrendelés
A könyv ebook formában érhető el a NewLine kiadó boltjából,
valamint a Google Play áruházból.
A megrendeléshez kattints a képre!
FIGYELEM: kizárólag 18 éven felülieknek ajánlott!